Szombat.

Drága Gyönyörű Galambocskám!

Pofátlanságod, Édes Gyönyörűségem, Virágszálam, kezd fantasztikus méreteket ölteni. Én agyonírom magam, Te meg kicsit megmozgatod a … izédet és köpsz egyet – kész a [olvashatatlan]. És ezek után még Te reklamálsz. Na megállj, kerülj csak a kezem közé! (Bár már kerülnél – úgy igazán).

Magamról semmi újság, jól vagyok, a lábfájásom is múlóban van, úgy látszik, tényleg így kellett lenni. Mire hazamegyek, tökegészséges leszek. Jó?

Őrület, hogy milyen szolid vagyok, még csak le se megyek este sehova, nem ismerkedem, szóval tiszta hülye vagyok, mert ez meg úgysem lehet elhinni. De komolyan, jól esik így ismerős nélkül lenni. Ez nem abszolút dolog ugyan, mert ismerős rengeteg van: Panni mamája, egy unokatestvérem, 2 volt kollégám, Sanci bátyád üzletszomszédja stb., stb.

Panni mama mesélte, hogy az Ilonka már ott van Verőcén. Neked nem kellene valaki?

Cica, légy szíves írd meg, hogy hol vannak a kulcsaink, hogy tudjam. Arra gondolok, hogy péntek délután eljövök ismét. Lejöjjek Tahiba szombaton, vagy inkább Ti is hazajöttök? Írd meg majd. Fiam hogy van? Nem kérdezősködik utánam. Igaz, hogy mit érdekli őt az apu.

Cica, írj rendesebben, a viszontlátásig többmilliószor csókol:

Pali